
I. Célok és alkalmazás
1. Cikk
Jelen Szakmai Etikai Kódex (a továbbiakban: Etikai Kódex) tartalmazza a szakmai titoktartásnak és a szakma hivatásszerű gyakorlásának azon szabályait, melyeket a Konferenciatolmácsok Szakmai Szövetségének valamennyi tagja köteles betartani hivatásának gyakorlása során.
Jelen Etikai Kódex rendelkezéseit a Szövetség tagjelöltjei is kötelesek elfogadni.
2. Cikk
Az Etikai Kódex rendelkezéseinek súlyos megszegése az Alapszabály 4. Cikk B) pont (1) bekezdése szerint a Szövetségből való kizárást eredményezi. A kizárásra irányuló eljárást az Alapszabály 4. Cikk B) pont (3) bekezdése szerint kell lefolytatni.
II. Etikai szabályok
3. Cikk
A Szövetség tagjait titoktartási kötelezettség terheli minden olyan tényt és adatot illetően, amelyről hivatásuk gyakorlása során, nem nyilvános közlésként szereznek tudomást. A Szövetség tagjai a hivatásuk gyakorlása során tudomásukra jutott bizalmas információt nem használhatják személyes előny vagy haszon szerzésére.
4. Cikk
A Szövetség tagjai nem fogadnak el olyan megbízatást, amelynek teljesítéséhez nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel, illetve felkészültséggel. A megbízás elvállalásával a tag arra is erkölcsi kötelezettséget vállal, hogy azt szakszerűen teljesíti. A Szövetség tagjai egy adott időpontra egy megbízásnál többet nem vállalnak. A Szövetség tagjai nem fogadnak el olyan megbízást, illetve nem engedik olyan helyzet kialakulását, ami csorbíthatja a szakmai közösség becsületét, továbbá tartózkodnak minden olyan megnyilvánulástól, ami a szakmai közösségre rossz fényt vethet.
5. Cikk
A tagok nem mondanak vagy tesznek olyat, ami káros lehet a Szövetségnek vagy valamely tagjának. A tagok egymással szembeni panaszait a Szövetségen belül kell kivizsgálni és orvosolni. Minden olyan probléma, amely a Szövetség két vagy több tagja között merül fel, elbírálás céljából az Elnökség elé terjeszthető.
III. A munkakörülményekre vonatkozó szabályok
6. Cikk
Annak érdekében, hogy a tolmácsolás lehető legjobb minősége biztosítható legyen, a Szövetség tagjai:
a) kabinban, fő szabályként, szinkrontolmácsolást nem végeznek egyedül, illetve olyan elérhető kolléga nélkül, aki szükség esetén váltást biztosíthat;
b) a konferencia tolmács csapatok összeállításánál törekednek a relé elkerülésére;
c) nem vállalják a szinkrontolmácsolást kabin nélkül, illetve nem vállalják a fülbe súgó tolmácsolást, hacsak ezt rendkívüli körülmények nem indokolják, és nem biztosítható a tolmácsolási munka megfelelő minősége;
d) minden esetben törekszenek a megfelelő hang, látás és komfort feltételek biztosítására kabinban; fő szabályként szinkrontolmácsolást nem végeznek egyedül, illetve olyan elérhető kolléga nélkül, aki szükség esetén váltást biztosíthat;
e) megkövetelik, hogy a konferencián felolvasásra kerülő munkaanyagokat és egyéb szövegeket előzetesen, a konferencia előtt legalább két nappal történő kézhezvétel mellett, megküldjék nekik;
f) minden olyan esetben, amikor ez célszerű, előzetes tájékoztató megbeszélést kérnek a konferencia szervezőjének szakmai képviselőjétől;
g) a konferenciatolmács feladatokon kívül egyéb feladat ellátását nem vállalják a konferenciákon, ahová konferenciatolmácsként kaptak felkérést;
A Szövetség tagjai nem fogadnak el és nem kínálnak más konferenciatolmácsok számára sem-függetlenül attól, hogy azok a Szövetség tagjai vagy sem-a fent rögzített feltételektől eltérő munkakörülményeket.
IV. Módosítási eljárás
7. Cikk
Az Etikai Kódex módosítására vonatkozó indítványokról a Közgyűlés dönt a jelenlévő tagok szavazatának két-harmados többségével.
Kelt Budapesten, 2003. január 30-án
Az okirat a felek kinyilvánított akaratának és a jogszabályoknak megfelel:
Deák Dániel ügyvéd
Kertész Tibor képviselő